Új év

Haha~

Új évet fogunk hamarosan írni!

Hát nem csodálatos?

Hamarosan vége a szünetnek...

Hamarosan a diákok ismét a tantermekben rohadnak meg.

A felnőttek meg a munkahelyen.

Mily csodás mily váró dolog.

Mégis van aki a 2012-ben maradna . . . 

Vagy annak elejére tekerné vissza.

.

.

.

Haha~

Furcsa . . . 

Tavaly ilyenkor totálisan be voltam zsongva a szilveszter gondolatától.

Most viszont a hátam közepére se kívánom. . .

Talán azért mert körülöttem a megszokott dolgok széjjel törnek.

A bizalmam. . .

A családom . . .

Testem . . .

És a lelkem is. . . 

Hehe~ De hát nincs mit tenni nem igaz? Hagyni kell a bekövetkező dolgokat tovább sodorni hogy egy szebb dolog alakulhasson ki utána.

.

.

.

De még ez a gondolat sem tud teljesen felvidítani.

Mikor már a párom mellett is úgy érzem hogy számára is csak egy zavaró tényező lennék.

Mikor meglátok egy szerelmes párt elfog az undor. . . 

Nem ők miattuk. . . 

Magam miatt hogy én meg nem értek az ilyesmihez és emiatt elcseszek benne minden egyes mozdulatot.

.

.

.

Haha~ Mostanában. . . Egyre többször álmodom azzal hogy balesetet szenvedek s összekel varrják a számat. S 6 évre meg kellet némulnom miatta.

S emiatt igaz lettek új barátaim. De egyben egy csomóan elfordultak tőlem. Magamra hagytak.

Haha~ Furcsa nem?

Mindig feszültséggel vagyok teli még ha nem is látszódik.

Főbb érzék szerveim mindig arra vannak hangolva hogy bármelyik kis rövid pillanat alatt valaki hátba támadhat, Elárulhat vagy megszakad a gyönyörű pillanat és rémálommá válik. . .

.

.

.

Haha~ 

Elnézést Kérek. . . 

Igaz nem mutatom. . .S lazának veszem . . .

Azért mégis csak megvisel engem. . .

A szüleim széjjel költözése.

Hogy ezután nem látom őket újra úgy együtt.

Vagy hogy talán később egy új emberrel fognak egymásba karolni. . .

Nagyon nincs rá ingerem . . .

.

.

.

De ha valakinek szomorú ez a szilveszter van akinek lehet boldog is.

Szerelemre talál. 

Együtt töltheti azokkal akiket szerethet, barátok, családdal.

De ha már ez az év utolsó éjszakája. 

Bocsássunk meg mindent a világnak és egymásnak.

Hogy tiszta lappal indulhassunk a holnapi új évben.

Rendben?

Ezért is kívánok 

mindenkinek színfoltokban 

boldog új évet.

http://www.youtube.com/watch?v=lMUhjDeEPfA

Unalom

Ha valakinek akkora hatalma van

Melyet nem tud felhasználni a világban.

Az unatkozik.

Unja az emberek ostoba dolgait.

Azok a dolgok melyek másokat lekötnek.

mivel tudják ezek a személyek levezetni erőjüket?

Mit imádhatnak ők?

A válasz egyszerű...

Háború, harc...

Hisz... Mi lehet mókásabb más emberek erőit elvenni?

Megtörni és eltörölni másokat?

Figyelni ahogy a fájdalomtól meggyötört arcukat... 

A föld felé fordulnak minthogy lássák az arcod.

Mert nem tudják elfogadni...

Vesztettek...

.

.

.

A vicces... Hogy az emberek nincsenek tisztában az erejükkel.

Elméjük vagy a testükkel.

Hol az ész hol az erő számít.

Tudni kell eldönteni mikor kell melyiket használni.
.
.
.
.
Az unalom olyan mint az októberi esők.
Szürkék, egyhangúak. 
Elnyeli minden más érzést amit az ember érezhetne.
.
.
.
De mi történik akkor ha az ember ismét a nap fényében akarna úszni?
Keresse azt a helyet... 
Ahol fény árasztja el a tájat.
Keressék azt a helyet amilyet szeretnének. . .
Vagy alkossák meg maguk körül. . .
Sokszor nyavajognak az emberek a gondjuk miatt. . .
De tenni ellenük semmit se tesznek. . .
Vannak igaz problémák
Melyeket egyszerűbb lenyelni és szó nélkül hagyni 
de a legtöbb ellen tudunk mit tenni. . .
Hát emiatt. . .
.
.
.
Én is. . . 
Sokszor unatkozok. . .
Ekkor kezdem el ismét megfigyelni a világ részeit amelyeket láthatok magam körül.
S azt kell mondjam. . .
Szánalmas ez az egész. . .
Eltűntek a színek.
Csak kevés helyen maradtak meg az eredetiségek.
Az emberektől ugyanazokat várják.
Hogy ugyanúgy teljesítsenek.
S ezzel eltüntetve minden hibát.
De ez lehetetlen . . .
Csak egy álom ismét
Egy álom mely talán vércseppekbe is végződhet . . .
Mert ilyen világban élünk. . .
http://www.youtube.com/watch?v=Bc4VWHAx1QM

Hol nem volt...

Egyszer volt...
Hol nem volt...
Ismét...
Minden mese...
Minden csak egy képzelt álom.
A szorosnak mondott barátságok.
Csak egy mese melynek örülsz.
De mindennek vége egyszer. 
Életnek, történetnek, mesének...
.
.
.
Vicces nézni...
Ahogy az emberek azt hiszik minden rendben...
Közben koránt sincs így.
Vakok...
Az emberek vakok. 
sajnos...
Miért nem képesek először magukról véleményt mondani az emberek? 
Majd csak utána nézzenek széjjel a világban.
Tudják ki maguk.
S hogy azokat ne veszítsék el...
De sokan elfelejtik...
S megváltoznak...
Megromlanak...
.
.
.
Könnyeim potyognak.
Végre felszabadultak, s kijutottak.
Érzem ahogy a többi elnyomott is szabadulna...
De nem szabad...
Most még nem...
Lekel nyelnem a többit...
Takarom arcom...
Szégyenlem magam...
könnyeimért...
magamért....
s tetteimért...
Szavaimért...
S még mi egyéb dologért...
Néma könnyeimet a mellettem ülő se veszi észre...
Pedig csak frufrum takarja arcom...
S ők oly vakok...
hogy egy "barátjuk" könnyeit se képesek meglátni.
Magányba taszítanak.
S majd még plusz súlyokat rugdosnak utánam.
Kinevetnek.
Kibeszélnek...
De nem is ez fáj a legjobban...
Hanem az hogy voltam olyan hiszékeny hogy megint beleestem ezekbe a csapdákba...
Az ember sose tanul nem?

Megakad a kép a fejemben.
Muszáj kitartanom
.
.
.
Nem igaz?

Egyszer volt...

Egyszer volt...

Hol nem volt...

A körülöttünk lévő emberek is ilyenek

Hol veled vannak és segítenek...

Hol pedig magadra hagynak a súlyokkal...

.

.

.

Kiket én eddig barátaimnak hívtam...

Hirtelen elfordultak...

S megfeledkeztek rólam.

Dolgaimért leszólnak.

Gondolataimat csak fejrázással válaszolják....

.

.

.

Nem kértem soha sokat...

Bár tudhattam volna...

Lehet megvagyok átkozva?

A némaság maszkjával biztosan...

S ahol amerre járok

Mindig akkor lesznek viták hosszú idők óta.

Szakadnak széjjel párok vagy barátságok.

A magány árnyéka egyre inkább mögém áll

S karjával magához ránt.

Átöleli testem s nem enged...

.

.

.

Sokszor mondják szüleim...

Ne rágjam a szám mert hogy néz ki?

De nem tudja senki...

Hogy idegesség levezetés ez nekem sokszor...

Vagy rágódom bajaimon.

.

.

.

De egyszer kijutunk a fényre nem igaz? 

Vagy legalább találunk a labirintusban egy rést...

Ahol beszűrődik a fény...

Nálam ez a kis fény most, egy barátom alakjában jelenik meg...

A hétvégén ismét találkozhatok vele...

.

.

.

De tudom hogy gondjaimról tilos megfeledkeznem...

Gondolataim marcangolni fognak továbbra is.

Fáj a tudat... Hogy az csak egy röpke kis pillanat...

Mely gyorsan tovaszáll.

S azután ismét csak a magány.

Nem akarom elfogadni ezt a dolgot... De nincs túl sok választásom...

.

.

.

Álarc...

Folytonos mosoly...

Ezt várják el tőlem...

Ha mondom is...

Hogy milyen kedvem van

Csak nem részletezem ki teljesen...

Ők elkezdenek vidám dolgokról beszélni...

Nekem nincs más választásom

Mint mosolyogva vidám hangon válaszolni...

Mert senki se lát a monitor túlsó felére...

S ez sokszor hasznos...

Néha viszont arra vágyom...

Hogy valaki vegye észre a titkos könnyeket...

Melyeket oly ügyesen elrejtek...

.

.

.

Gyakran kérik...

Mondjam el...

Mit is érzek igazából...

De olyan sok ideje hordozom ezt magamban...

Hogy nem bírom a magányomat és fájdalmamat...

Szavakba formálni...

Hogy mondjam el az igazat...

De akkor se merem...

Ehelyet

Hazudok nekik?

Nem ... nem ez a megfelelő szó...

Csak mosolygok miközben szívem szerint sírva rogynék térdre és zokognék összegömbölyödve a földre.

Elordítanám az igazságot...

De egy láthatatlan lakat zárva tartja...

S hogy még annyira se látszódjon 

Hogy nekem van titkolni valóm...

A semleges maszk átkába űztek...

Mert ezt várták el tőlem...

Várják el...

.

.

.

Szervezetem nem engedelmeskedik...

Nem hullajt könnyeket...

Se nem ordít 

Se nem rázkódik a sírástól

.

.

.

Mások ezt hívják erősnek?

Én ezt hívom ketrecnek...

.

.

.

Segítséget nem kérek...

.

.

.

Úgy érzem magam néha... mintha mindenki a hátát mutatná nekem... Miközben én a hátuk mögött zokogok....

Egy Álomkép

S megint itt...

Csak egy elme vagyok a több milliárd közül...

Egy elme mely gondolkodik....

S létezik...

És belefáradtam...

De nem erről akarok most írni....

.

.

.

Tanszobán ültem... 

Rotlingom engedelmesen húzta a keszekuszábbnál keszekuszább vonalakat... 

Addig míg már csak én láttam mit is akar ábrázolni.

az ottani csend... Unalmas volt. 

S nyomasztóan nehezedett elmémre.

Letettem a rajzeszközt. Fáradt vagyok... Pihenni akarok... Lehunytam két szemem.

Karjaimat fejem alá tettem.

A sötétség remekül illeszkedett a fülemben szóló őrülethez. Lelkemet lassan átjárta. 

Szemeim előtt pihenő sötétségbe egy éles fény hasít keresztül.

2 függöny között haladtam át mikor kiléptem a fényre. 

Egy cirkusz porondja.

Ahol nem bohóc nevettette meg az embereket...

Hanem rajtam nevettek...

A nézőtéren barátaim foglaltak helyet. 

Mindegyikük arcán gúnyos lenéző mosoly...

Rajtam nevetettek... 

Én csak álltam a fénypont közepén...

Menekülni vagy bujkálni... Meg se próbáltam.....

Lehajtott fejjel álltam ott. Frufrum takarta szemeim.

Majd lassan felnéztem. 

Látni akartam az arcuk... Hátha leolvashatok belőlük valamit...

Lassan elkezdett körülöttem forogni a világ. 

Lassú tánca egyre gyorsabb tempóra váltott. 

Míg a világ csak egy homályos folttá nem olvadt össze.

A távolban halk duda hang visszhangzott megtörve néha a nevetések hangos zaját.

Hangos csattanás zaja. Összerezzentem, lassan felnyitottam szemeim.

Elaludtam.

S vége... Ismét a tanszobán ültem...

Lassan összepakoltam holmijaim. S ahogy sétáltam le a lépcsőkön...

Szívemben még mindig éreztem... Lelkemet elkapta az őrület ringlispílje

Egy olyan...

Melyből nem lehet kiszállni.

.

.

.

Nem vagyok őrült. Nem vagyok beteg.... 

Csak máshogy gondolok dolgokat mint mások...

Csak álmodozom...

Hisz...

 Minden gyermek álmodozik...

Mindenki másról...

Hány gyerek kezdett csak úgy el forogni? 

Mert eltűnnek akkor a határok vonalai. A dolgok kontúrjai.

Mert akkor a dolgok új formát, új színeket kapnak.

Mert ki nem ábrándozott el arról hogy követni fogja a siető fehér nyulat?

Hogy egy régi edényt megtisztítva egy dzsinn bukkan elő?

Vagy hogy szuper képességei vannak?

Ki NEM fantáziált el ezeken?

De mindig muszáj volt abba hagyni a forgást...

Hogy lásd... 

Mi is van igazából körülötted...

Hogy érezd... Mi a fontosabb...

http://www.youtube.com/watch?v=h1Nuekj_T8I

Egy Élet....

Az életfelfogásom...

Egy érdekes dolog...

És sokszor a képembe is vágták...

Hogy beteg felfogásom van...

Más embereknek más...

És így jön képbe a "Ahány ház annyi szokás" szólás...

.

.

.

Az én élet felfogásomnak több oldala van... mint egy dobókockának...

  Hol ilyen...

Hol olyan

Az egyik mellyel ezt a blogot nyitottam

Utálja az emberek hülye baromságait. S elzárkozva éli életét...Távolról figyeli az eseményeket mert fél hogy megint elárulják, mint a múltban oly sokszor...

Van az úgymond nemesi...

Mely mindent lenéz... Érdektelennek tekinti az emberek létezését eme világon. S magát egy csontváznak tekinti mely csak egy ketrec számára...

Mely mindenkit a pokol éles szikláira vetné hogy nézhesse mások szenvedését. 

S most...

Most az ki energiát add másoknak...

Ha köd is van szemeink előtt... 

Induljunk neki az útnak... 

Ne törődjünk az érzékeinkben... 

Csak egynek... Egy érzésnek... de azt mindenkinek magának kell megtalálnia...

S ha a ködön túl egy szakadék is vár ránk... Ne merjünk megállni!

Vessük magunkat a mélybe... S ha talajt értél... Akkor azután másszunk fel...

Lehet egyeseknek nem tiszta ez... 

De elmagyarázom nekik... 

A köd a tudatlan állapot ...

A szakadék az élet... 

Hisz mindig vannak mély pontok... 

melyeken le kell zuhannunk hogy aztán újra fölmászhassunk... 

Hogy tudjuk magunkról... 

Erősek vagyunk... 

Hogy megbírunk állni a lábunkon...

És hogy nem félünk ismét lezuhanni...

Mert aki nem zuhant még le egyszer sem...

Azt nem tudja úgy értékelni a dolgokat mint ahogy kellene

Mert...

Először zuhannunk kell hogy megtanuljunk repülni...

S ha van egy célunk... Amiért képesek vagyunk több szakadékon át mászni... akkor kiereszthetjük szárnyaink s utána elérhetjük a fényt melyért oly sokat küzdhettünk... 

.

.

.

Ez most egy vidámabb bejegyzés lett... nem de? De ilyen is kell néha *halk nevetés*