Uh kifogytam a cím ötletekből.

Amit most olvasni fogtok ez egy régebben írt levél egy személynek. Nem tudom hogy látni fogje a vagy se de nem érdekel csak kiírom... 

Mondjatok véleményt ha akartok. Ha akartok fújjoljatok le. Vagy átkozzátok az életemet vagy bármi. Alkossatok téves képeket. De én nekem a lelkem akkor is azt mondja hogy tegyem ki.

Íme. . . ?

. . . . . .Amúgy kb. sírhatnékom van a magam tehetetlensége miatt és magamat ismerve amúgy csak annyit teszek, hogy leírom, majd kitörlöm.... Sírhatnékom van. Lehet, hogy te pont megérezted vagy nem tudom, de pont akkor küldted a swag alpaca-t.... amin nevettem egy kicsit, de utána ténylegesen elkezdtem könnyezni. Lassan tényleg nem fogok semmit se megérteni. Elfogok felejteni mindent. S én ezt nem akarom. Emlékezni. Ennyi dolgom maradt. Vagy ha nem is ennyi, de senki vagy semmi se ad jelet hogy mit is kéne tennem. Hogy magamnak kéne? Lehet, fiatal vagyok, de elég sokszor kerestem. A gyerekkoromra én se vagyok büszke. A vágások, az alázások időszakában totálisan kikészültem. Volt, hogy koszos üvegszilánkokkal vágdostam magam abba reménykedve hogy elfertőződik, és végre megnyugodhatok, mert kórházba kerülök és egy hosszabb időre megszabadulok ezektől.... De nem történt meg. Hiába volt annyi felesleges vércseppem elhullajtva nem lett semmi. Csak a fájdalom. . .Tudom, hogy nem küldöm el, és hogy soha se fogod elolvasni..... De most mégis úgy érzem, meghallgatsz...... Hülye gyermeki áradozás. De túl sok mindent nyomok el magamban, mert a dolgok gátolnak abban is hogy az én kis nevetséges művészetemmel kifejezzem magam. Borzalmas vagyok nemde? De mi mást tehetnék? Nem vagyok se nagy, se szép, se népszerű. Csak egy tomboy, aki lelke mélyén mindig szomorú, még ha meg is van hatva vagy boldog. És ez zavar… De nem tudok mit kezdeni magammal.

Amikor valaki hosszabb időre elhallgat, én megkérdezem. „Minden rendben?” De senkinek se jut eszébe így megkérdezni tőlem. Igaz nem mondanám meg, de legalább érezném, hogy figyelnek rám. Fontosak a barátaim. Legalább is nekem. Hogy fordítva mi a helyzet azt nem tudom. Csak pár személyről tudok, akikről tudom, hogy valamilyen szinten, de fontos vagyok nekik. Érdeklik, hogy mit csinálok, hogy mi történik velem. Vannak, akik csak meghallgatnak, vannak, akik tanácsokkal látnak el. És vannak, akik segítenek nekem.

Mostanában egyre gyakrabban rám jön, a remeghetnék. Nem azért mert fázom. ((na, jó talán csak egy kicsit)) De… Talán a tehetetlenségem, vagy csak az, hogy félek. Mert igen. A legtöbb ember úgy ismert meg, mint az a személy, aki csak viccből fél vagy csak játszva végig szalad az életén.  Nem igaz. Meg akarok torpanni. Körbe lesni és rájönni, hogy amúgy marhára egyedül vagyok. A gyors tempómat megszokták az emberek és ők futottak tovább. Engem hátra hagyva talán hátra se nézve. Ennyi voltam. . .?

Zenék mélyeibe tekerem lelkem ezzel is nyugtatva és védve törékenységét. Mert nem vagyok erős se. Csak kellett a maszk, amivel elijesztem az embereket. Hogy a bennem kuporgó gyermek melyet testét ezernyi sérülés lepi, végre megnyugodjon, és ne bántsák.  A sírása csak víz hangzik bennem és egyre keservesebb lesz. Nem bírom lassan hallgatni se. 

Szánalmas vagy.

Tudom.

Hogy utálom e magam? Persze!

Meg vetem magam? Hogy ne!

Ostobának és szánalmasnak érzem e magam? Mint minden egyes percben!
Mit érzek most? Nem tudom. . . .

Réges rég.

Régen volt mát hogy írtam ide, nemde?

De ez alatt az idő alatt egy percet se lustálkodtam. Utaztam, nevettem, sírtam, és csodák csodájára nem depresszióztam. A nyár alatt szakítottam, majd mentem a bolond szívem után és összejöttem egy másik lánnyal. Őszintén most kb. ugyan ott tartok még ha nem is ugyan az a szituációval. Védelmező szavak melyek nem többek mint szavak a levegőbe nem? Tudják hogy igazam van de nem képesek belátni. 

Új barátokat szereztem, Új csapatokhoz is csatlakoztam, akik igaz halvány árnyéka a volt régi csapatomnak akikkel már alig találom meg a fonalat hogy elérhessem őket. 

Szomorú...

De ez van

Ez ellen nem tudok mit tenni.

Most viszont minden sebem felszakadt, a csuklómon is és a lelkemen is. 

Üres szavakat kaptam, ígéret helyet.

Magányt társaság helyet.

De egészen eddig remekül bírtam nem? Nem szóltam nem panaszkodtam de mindennek elfogy az ideje. Ahogy annak is elfogyott hogy én eddig tűrjek igaz? Ki kell adnom magamból vagy megőrülök a sok sikoltozó síró hangtól a fejembe. És a legrosszabb hogy már egyik barátommal azon akadt fent hogy ki a 'legjobb' barát.... Mily' ostoba kifejezés... Kiválasztani egy Number One-t a barátaid közül akiket pont azért szereted mert mind mások. És utána hosszúúú~ Időre hanyagol, majd rád ír és üres szavakkal egy remény fonalat adott amiről kiderül hogy csak aranyra festett madzag volt.

Kevés emberben lehet bízni. Ez tény.

De hogy még azok közül is meg kell válogatni akikben nagyon megbízol... Az már fáj.

Vagyis fájt.... Már nem érdekel.... Nem fog érdekel. Csak élni akarok. Úgy, hogy soha többé mást nem engedek magamhoz túl közel.

Kellenek a maszkjaim.

Igen...

Talán nincs más megoldás...

Nincs....

A maszkoknak vissza kell kerülniük arcunkra hogy azt higgyék az emberek minden rendben. És ennek így kell lennie. 

Ilyenkor tiltakoznának emberek.

"Ne vedd vissza"

"Ne merészeld megtenni"

"Ne zárkózz el ismét!"

.

.

.

De nem gondolkoznak el hogy pont miattuk történt? Érezzék azok akik miatt történt. 

Egy maszk eltakarja majd groteszk arcom melyet látni akartak de aztán otthagytak.

Elvesztegetett idő volna továbbra is szabadon hagyni... Érezzék súlyukat a tetteiknek. 

Eltaposták az éppen hogy éledező kék madarat melynek egyszer szárnyát már kitépték. Most ölték meg. 

Remélem boldogok vagytok.

Ismét itt...

*Kacagva olvasta vissza régi bejegyzéseit* 

Istenem emberek szóljatok ha ennyire nyomorék, és önsajnáltató lennék!

Bármost...

Nem ezért jöttem.

Nem... 

Ahogy mondjátok tőlem nem lehet megszabadulni.

Amióta nem írtam rettentő sok minden történt.

Elárultak, Hazugságokat mondtak rólam, elhagytak, elköltöztem, jobb életem lett.

Röviden és tömören ennyi.

Hiába van most sokkal jobb életem

Mégis érzem hogy valami hiányzik

Megváltoztam, talán túl sok mindenbe. Nem vagyok elégedett magammal, se eredményemmel.

Nem tudom hova és merre kéne haladnom tovább. De annyit biztosan tudok hogy ez nem én vagyok.

Mostani énem is van vagy 5. Depresszió, Vidám, Őrült, Néma, Antiszociális Nemes.

Sok van. Lehet ennél is több de én ezeket nevezem meg.

Sok álom, sok nevetés, sok sírás.

Véleményeim nem nagyon változtak.

Az emberek balfácánok kik nem fogják fel a szavak súlyait. Elgondolkoztak már azon mennyit dobna egy emberen ha nem azt mondják rá hogy "csúnya" hanem azt hogy " Szép"? Talán így jó pár ember nem lett volna öngyilkos a múlt során. 

Egyáltalán miért sírunk sok felesleges dolgon?

Gondoltak már arra hogy akinek nincs se keze se lába, ő miért nem sír?

Mert örül hogy egyáltalán élhet... 

Neki is voltak bukkanói az életében... De túlélte.

Akkor mi miért nem vagyunk rá képesek?

Miért van az hogyha süt a nap az ember boldogabbnak érzi magát? 

A sok D vitamin miatt? 

És miért rosszabb az ember kedve esős borult napokon?

Mert a színek eltompulni látszanak?

MIÉRT ILYEN KIBASZOTTUL VAK A LEGTÖBB EMBER?!

Hány ember mondogatja hogy " Ő érte senki se sírna ha meghalna?" Miért nem néz az széjjel jobban? A család, azok az emberek akikkel elbeszélgetsz, akik mellett nevetni is képes vagy....

.

.

. 

*sigh* 

Mindenki ostoba, a legtöbb ember a másik utánzata, még ha nem is veszi észre. És emiatt is vak az ember, még ha lát is. De amint valamit elveszít ami hagyományossá tette. Felnyílnak a szemei és végre igazi fényben látja az embereket. Akik tényleg vakok azok többet értenek a világból mint a hülye pláza csajok!

. 

.

.

*Lenyugszik*

Máha igazán elgondolkozhatna az emberiség hogy mit is kéne mondaniuk.

Talán az az egy szó lesz a végső döfés...

Talán még vissza térek vagy törlöm ezt a blogit *smile*

By

My Dream . . .

Ü-Üdv. . . 

*zavartan vakargatja a tarkóját* Nos... Nem nagyon szoktam írni történeteket. . . Se az álmaimat nem szoktam nagyon leírni. . . De ez szerintem is olyan álom amit megkel osztanom veletek. . .

Jó olvasást. . . 

****

Egy ösvény. Ennyit látsz a semmi közepén. Lassú léptekkel elindulsz. Nem vagy biztos benne hogy eljutsz valahova, de sokkal jobb, mintha csak ott álltál volna tovább. Sőt abban sem vagy biztos hogy most valahol lennél. Egy ajtó. Az ereszkedik eléd. Cifra betűkkel díszített kis tábla csillog rajta. "Mesék". Szívedbe gyökeret vert a kíváncsiság. Lassan kinyitod az ajtót.

Az ajtó mögött fényáradat fogad. Várnod kell pár percet hogy hozzászokj. Látásod tisztul, körbe lesel. Hirtelen lettél valahol. Türkiz égbolt kéklik a magasban, a kőburkolatos út, amelyen sétálsz, tavak,erdők,rétek fölött ível át. Lepillantasz egy pillanatra, megtorpansz. Szédelegve bámulsz le.A távolban apró falvakat, tornyos palotát,  folyót látsz. Azt veszed észre, hogy anélkül hogy érezhetted volna a járda lent terem veled a földön, teljesen más közegben.

Az út egyik oldalán zöldellő növényzet ölében megbúvó házacska. Ablakkereteit csipkésre faragták, a függönyökbe mese jeleneteket szőttek. A kéményen kék kis madárka tollászkodik. Kíváncsiságtól fűtve belesell az ablakon. A díszpárnákkal borított fekvőhely várja megfáradt gazdáját. Ellépsz az épülettől és hátra sietsz. Gondolataid azt sugallják hogy ilyen szép háznak csak szép kertje lehet, és igazad is lett. A kertben ékkő-színes madarak trilláznak, csillámos szárnyú pillangók, szitakötők röpködnek. A fű smaragdzöld, a fák,bokrok virágoznak. A lágy légfuvallón rózsaszín és szűzfehér szirmok táncolnak míg bele nem hullanak a szökőkútba, melynek vízköpői eleven tündérek. Szemedben csillogással, szívedben érzed a megbúvó és kitörni vágyó gyermeket. Lehunyod szemeid és veszel egy mély levegőt.

Visszatérsz az ösvényre, mely egy tábla nellett halad el. "A Szomszéd Kertje".

Az utacska másik oldalán magasodó gyomtengerben romos kalyiba. Ablakfáit szú bogarak cakkozták gyászosra. A függönyöket pókok szőtték. A kéményen gubbasztó döglött madár olykor-olykor felkárog: "Halál! Halál!". A ház körül tüskés gallyakra szúrt madarak, bogarak hullái bomladoznak. A felégetett fű feketéllik, a fák,bokrok vázai füstölögnek. A romos szökőkútat vicsorgó vízköpők díszítik. A kerítés kiegyenesített daraboló pengékből készült. A kapun 1 öreg táblácska himbálózott, a szöveg kopott volt, de még olvasható volt. "Rohadj meg!".

Tovább sétálsz. S mintha csak egy sátor végéhez érnél elhúzod a bejáratott takaró anyagot. 

Újabb tábla fogad. "Sápadt Irigység Kertje".

A táj ismét változik. Kövér lombú fák, bokrok között halad el az ösvény. A liget közepén egy férfi áll festővászona előtt s elmélyülten, átszellemülten tevékenykedik. 

Óvatosan csöndben lépkedsz mögötte hogy véletlenül se zavard meg őt. Bár amilyen bele van mélyülve nem igazán venné észre. Észre veszed hogy nem messze egy csoport törpét. Szintén alkotnak bár ahogy te a helyedről látod inkább csak gyermeki firkák.

A férfire nézel ismét és annak művét. Ahogyan húzza, festi, dolgozza ki a képet, annál többet mesél a mű. A művész lassan hátrább lépve nézegeti s teljes piktúrát, hogy észre vegye hol hibázott, hol nincs összhangban a kép. Koncentrálása közepette az apró lények mögé léptek s festményét dicsérik. A törpék tapsolnak. Áradozóan dicsérik a festőt. A dicsértetett megköszöni a bókokat egy kedves mosollyal majd vissza fordul az alkotáshoz. A bálványozók lassan elhalkulnak, majd visszaosonnak saját firkálmányaikhoz. Buzgón elkezdenek ők is pingálni. Az egyikük a festő felé legyint.

- Szegény szerencsétlen nem olyan jó mint régen.

Bólogat egy másik.

-Kiégett 

-Mázolgat - feleli fejcsóválva a harmadik.

-Keneget - csatlakozik a negyedik.

-Túl festi!

- Ócska!

- Unalmaaaas~

- Nőttem?! - Kérdi hirtelen egyszerre az összes. Választ csak egyikük add.

- Persze hogy nőttél! Nőttél de mekkorát! Mindannyian nőttünk! Az meg ott összement! 

A festő leteszi az ecsetét, nyújtózkodik egyet, kettőt majd táncos léptekkel elsétál a miniatűr nép között. Kik pirosra vált tenyérrel tapsolnak.

-MESTERMŰ!

-CSODÁS LETT!

-Gyönyörű!
-Remeklés!

- Nincsenek rá szavak!

A művész mosolyogva sétál tovább. Fejében máris újabb mestermű készül. A törpék utána vicsorogtak, kigúnyolták. Az egyik miniember felpattant s saját művét (mely megjegyzem pár pálcika ember) mutogatta a többieknek.

- Zseniális! 

- Pazar!

-Istenektől sugallt!

- Túl nőtted azt a bénát! - Utal az egyik ismét a festőre.

Befogod füleid. Nem akarod tovább hallgatni őket. Tovább haladsz, majd leugrasz az eléd kerülő odúba. Nagyot huppanva érsz talajt. Sajgó testrészedet simogatva állsz fel és mész tovább. Újabb tábla. "Alávalóságok Kertje". Körbenézel. Hiába a sok patak, kevés helyen nő fű. Inkább sár borítja a tájat. A vízben emberek kuporognak. Gyémántot és más drágakövet tisztogatnak. Az ösvény ezúttal egy városba visz. Beljebb sétálsz. Nagytér, ahol a csere-bere folyt egyfolytában  Sokan neked jönnek, a nagy nyüzsgésben. Ahogy nézelődsz megpillantasz egy érdekes bódét. Látod hogy egy fiatal srác oda siet. Kíváncsi vagy mi folyhat ott, így halk osonó léptekkel közeledsz. Valamit vesz. Egy zsákot szorít magához. Az eladó várja a csere-bere részt. A srác először végig simít a saját tarkóján majd kirántja a saját gerinc oszlopát. Azzal fizet. Ijedten rezzensz össze. A srác elsiet. Hallod hogy az eladó zsörtölődik hogy hiányzik még pár friss szerv, rád pillant. Sietős léptekkel rohansz el. Ebből ennyi is bőven elég volt!!!!

 A várostól nem messze lelassítasz. Kapkodod a tüdődbe a levegőt. Előre görnyedsz majd vissza egyenesedsz. Az ösvényen haladva átsétálsz a "Meghasadt Szívek Temetőjén". 

A sírok mélyéből sóhajtozás, zokogás hallatszik. A hantokon, emlékköveken üldögélő halovány szellemárnyak lélekszaggatóan verselnek, dalolnak, néhányan őrjöngve veszekednek, ketten örökké tartó kardpárbajt vív. Egy vámpír a karjába  hanyatlott leány nyakát harapdálja, s ahogy abból elfogy az életerő, úgy sír. Roppant kínszenvedése feléleszti a lányt, s minden kezdődik előröl. Szíves hasad a látványtól. Kezd eleged lenni e világból. Tovább haladsz hol zöldellést látsz a távolban, szebb látványban reménykedve. A "Szikkadt Álmok Partján" egy hajadon békát kerget. Amint utoléri  kétéltűt, tüskén szájon csókolja. A hüllő megnövekszik, és némi változással emberi lénnyé alakult. Amikor az őt végig mérő szűz felhördül , az a baja vele, hogy nem vált hercegé. A csalódott hajadon vízbe löki a békaembert. Az elmerülő test csobbanásaival nem törődve újabb varangy után néz. Azt is elkapja, és ajkára vonja. Aztán a varázslattal elégedetlenül a tóba taszítja a hüllőből lett férfit, s az hosszas csapkodás, szenvedés közepette megfullad. Az aggleány kiszemeli a következőt. Újabb csók csattan el, ám a kielégülés késik, ennek is vesznie kell. A gyönyörű víztükör alatt lebegnek a hullák. Rosszul leszel ahogy ezt figyeled. Ahogy egyre csak több csók csattan el és egyre több hulla toccsan a vízbe s lebegnek el vagy süllyednek el. Nem tudod elképzelni mi a fenéért csinálja ezt.

 A hajadon felfigyel a tóból kimászó ökörnyi nagyságú békára. Ekkora csúfságot még te se láttál SOHA! 

A kisasszony lelkesen odafut hozzá, és csókot cuppant a félköríves, kapuszerű szájra. A hüllőből lett behemót tűzről pattant szenvedélyel, udvarlást mellőzve a szűzre veti magát, hogy petét rakjanak. A hajadon sikítva menekül, másik mesébe. A, ahogy ő menekül úgy megy neked. Egyensúlyodat elveszítve esel a hullákkal teli tóba. Figyeled hogyan zárul össze fejed fölött a víz. Süllyedsz. Egy távolabb érsz a felszíntől.

A tested nagyot huppanva ér az ágyadra. Körbe kapod a tekinteted. Kezed a szívedhez teszed. A szerv hevesen dobog. Álmodtad. Elmosolyodsz, majd lassan ismét lehunyod a szemed hogy újra azon az ösvényen lehess.

Vége

Well. . . ?

Haha~
Visszatértem mindenki örömére és bánatára~!
Lassan eljutok arra a lelki pontra mikor már a saját testi épségem sem fog érdekelni... *lepillant befáslizott kezére* Vagy már túlléptem azt a pontot? 
.
.
.
Nem tudom . . .Most az élet egy harc? vagy inkább egy verseny?
Harcolsz az életben maradásért és a mindenért, vagy versenyt futsz az idővel és a társaiddal hogy megszerezzél mindent?
Ha ez harc, engem éppen fojtogatnak. Ha verseny akkor fáradok. Ha egy szakadék. . . Akkor én éppen zuhanok.
Nem is tudom igazán, a mostani gondolataim zavarosabbak egy felkavart tó vizénél.
Ki él? Ki halt már meg? Ki győz? Ki barát és ellenség?
Hova tűntek azok a biztos határok?
*hunyja le szemeit és vesz egy mély levegőt, majd lassan kifújja*

Még ha ez csak egy blog. . . Melyet szobámból írok, tudom hogy vannak akik elolvassák . . . És véleményeket alkotnak rólam. Még ha nem is látom vagy hallom őket.
De most mégis olyan mintha kifaggatnának...
"Kiben hiszel vagy bízol?" "Kit akarsz elengedni?" "Kit szeretsz?" . . ."Mit akarsz?"
Nem tudom a válaszokat az érzelmek repkednek bennem! Hol boldog vagyok, hol szomorú. Valamikor társaságra vágyom és van mikor a legszívesebben elzárkóznék egy szekrényben. . .
.
.
.
A barátaim. . .  Ők rettentően fontosak nekem. . . Mindegyikük olyan egyéniség mégis hasonló! 
Haha~
Az egyikük okos, és bölcs, a másik anyáskodó és a csapat "anyja". A harmadik árgus szemekkel figyel és hűséges. Van akinek rettentően jó nyúzni az arcát. És vannak a Defekt Trio-s Bro-im is! Van a nagyvárosi menőcsaj! A latinok. . .A párom aki szeret engem és én is őt. . .  És még annyi mindenki hogy ha az összeset felsorolnám . . . Sose érnék ennek a végére. . . 
Szeretem őket. . . De valamiért. . . Akaratom ellenére. . . A legtöbbjük elől elzárkóztam? És nem tudom hogyan jussak ismét hozzájuk. . . Lassan a sok barát közül alig 2 emberrel beszélgetek . . . 
*Felpillant a barátaival kapcsolatos emléktárgyakra*
Mennyi emlék... mennyi rajz, mennyi együtt töltött idő nevetéssel megtelve. . .
Talán soha nem lehetek elég hálás nekik . . . Sose tudom majd nekik úgy elmondani hogy teljesen megértsék. . .  Mennyire értékesek nekem. . . 
.
.
.
Lassan fáj boldognak lennem, fáj a szomorúság is. Fáj a magány. A légzés, s a létezés mardos. . . 
A szervezetem fárad szinte folyamatosan alvásért kiált. 
Nem tudom mihez kezdjek. . . 
*Kinéz az ablakon ahol hatalmas pelyhekben hullik a hó*
Gyönyörű ma az este egy sétára. . . 
Haha~ 
Ha nem jelentkezem kint elaludtam valami jó kis zugban. . .  
További jó estét~ *kalapot emel és elsétál*
http://www.youtube.com/watch?v=8a86igZpnfk

Nem tudom . . .

Nem tudom...

Jelenlegi helyzetemben nem is tudom mit érzek. De olyan mintha késeket forgatnának az oldalaimban. Mind a kettőben majd kirántanák és ismét belém szúrnák. 

Szívemet egy erő ököl szorongatná. Érzem ahogy egyre nagyobbakat akar dobbanni a fogságban lévő szerv.

Azon gondolkozom lassan  hogy a való életben is összevarrom a szám. Nincs különösebb oka. . . Csak össze akarom mert nincs kedvem kommunikálni a világgal. 

Haha~

Vicces lehet úgy élni hogy egy szót se tudok kiejteni. Tátogni végképp nem. Csak testbeszédet használhatok.

Kíváncsi vagyok hányan értenének meg utána.

Valami a hátam mögött folyton suttogja fülembe hogy sokan elfordulnának tőlem. . .

Kezeit számra helyezi némaságra intve.

Magamban ismétlem hogy ez csak hazugság...

Igaz?

Ugye nincsen igaza?

Haha~ ez átment önsajnáltatásba tudom jól. . . 

Haha~

.

.

.

*Sight*

Tévedtem mikor azt hittem könnyen túl teszem magam a családi bomláson. . . .

Most dolgozom fel igazán mit is jelent ez valójából.

Nem lesz többé itthon anyum a hátsókertben ahol dolgozik. Nem lesz itt bátyám aki folyton a plüsslabdájával csesztessen és kötényest adjon.

De apum itt lesz . . . Vele többször van jó kedvem ez igaz. . .De ő többet is vár el mint édes anyum . . .

Haha~

Vicces a sors fintora.

Kiderült nem régiben egyik barátnőm arról áradozott otthon hogy milyen jó nekem hogy együtt a család és szeretés.

Erre kaptam egy hasba rúgást a világtól.

Haha . . .

De ha szívem szerint a földön maradnék. S onnét lesnék fel az égre figyelve hogyan változik lassan. Nekem kötelezettségem felállni és provokálni tovább az életet. Hogy úgy verekszik mint egy kislány.

*Összébb húzza magát a székén*

És gyakrabban fogok egyedül maradni. . . 

Most se vagyunk ejjj de sokat. De az esetek 90%-ában mindig maradt valaki velem ebben a házban.

Most viszont ha apum nem lesz itthon csak én. . .

Ismét magányos leszek. . .

Igaz a barátaim itt lesznek. . . Vagyis. . .  A nettkapcsolat másik végén. . . 

És ez a baj . . . 

Nincsenek itt mellettem  . . .  

Haha~ 

Ez kicsit önző tőlem tudom. . . 

De az ember már csak egy önző lény. . . 

Nemde?

.

.

.

Úgy érzem magam mint egy játék. Egy olyan játék melyt felkel tekerni ahhoz hogy zenéljen és azt a vidám kis dallamot játssza egyfolytában.

Csak lassan kezdenek túl használni.

Fáradok. . . .

.

.

.

Haha~ 

Olyan vicces figyelni ahogy a barátaim ilyen jól elvannak egymással.

Ilyenkor nincs szívem közbe szólni mert félek elrontanám a hangulatot.

S én azt sose akarom.

Máskor is.

Mikor találkozom velük.

S beszélgettünk.

Volt egy másodperces csönd.

Én kihasználtam volna a csöndet és mondani valamit.

De mindig valaki a szavamba vágott és sose jutottam a mondandóm végére.

Haha~

Kicsit rosszul esett de nem érdekelt soha.

Mert a barátaimról volt szó.

Így ilyenkor mindig meghúztam magam a helyemen és figyelemmel hallgattam mit mesélnek a többiek.

Haha~

Olyan érdekes megfigyelni másokat! 

Főként a barátaimat.

Mert így mindig a kedvükbe tudok járni és nem tudok olyat tenni amiért megharagudnának rám! 

*smile*

Igen.... Nekem Java részt csak ez maradt. . . Mindenki kedvére tenni és megfigyelni a dolgokat míg azok lassan megváltoznak az idő múltával.

Haha~ Vicces. . . Most ugyanúgy érzem magam mint mikor mindenen eltudtam sírni magam. . .

De csak érzem. . .

Kívülről semmi. . .

Csak mosolygok vagy érzéstelen arccal nézek magam elé. . . 

Ennyi lennék?

Hahahahaha~

.

.

.

Haha. . . .Ha. . . ha. . . Ez a bejegyzés semmijenre sikeredett . . .

De néha ilyen is kell. . .

Mikor nem tudod szavakba és gyönyörű mondatokba foglalni amit érzel csak írod és írod míg valami érdekeset össze nem írsz.

De. . . .

Mára ennyi elég lesz. . .

http://www.youtube.com/watch?v=zIF9VxkJntE

Új év

Haha~

Új évet fogunk hamarosan írni!

Hát nem csodálatos?

Hamarosan vége a szünetnek...

Hamarosan a diákok ismét a tantermekben rohadnak meg.

A felnőttek meg a munkahelyen.

Mily csodás mily váró dolog.

Mégis van aki a 2012-ben maradna . . . 

Vagy annak elejére tekerné vissza.

.

.

.

Haha~

Furcsa . . . 

Tavaly ilyenkor totálisan be voltam zsongva a szilveszter gondolatától.

Most viszont a hátam közepére se kívánom. . .

Talán azért mert körülöttem a megszokott dolgok széjjel törnek.

A bizalmam. . .

A családom . . .

Testem . . .

És a lelkem is. . . 

Hehe~ De hát nincs mit tenni nem igaz? Hagyni kell a bekövetkező dolgokat tovább sodorni hogy egy szebb dolog alakulhasson ki utána.

.

.

.

De még ez a gondolat sem tud teljesen felvidítani.

Mikor már a párom mellett is úgy érzem hogy számára is csak egy zavaró tényező lennék.

Mikor meglátok egy szerelmes párt elfog az undor. . . 

Nem ők miattuk. . . 

Magam miatt hogy én meg nem értek az ilyesmihez és emiatt elcseszek benne minden egyes mozdulatot.

.

.

.

Haha~ Mostanában. . . Egyre többször álmodom azzal hogy balesetet szenvedek s összekel varrják a számat. S 6 évre meg kellet némulnom miatta.

S emiatt igaz lettek új barátaim. De egyben egy csomóan elfordultak tőlem. Magamra hagytak.

Haha~ Furcsa nem?

Mindig feszültséggel vagyok teli még ha nem is látszódik.

Főbb érzék szerveim mindig arra vannak hangolva hogy bármelyik kis rövid pillanat alatt valaki hátba támadhat, Elárulhat vagy megszakad a gyönyörű pillanat és rémálommá válik. . .

.

.

.

Haha~ 

Elnézést Kérek. . . 

Igaz nem mutatom. . .S lazának veszem . . .

Azért mégis csak megvisel engem. . .

A szüleim széjjel költözése.

Hogy ezután nem látom őket újra úgy együtt.

Vagy hogy talán később egy új emberrel fognak egymásba karolni. . .

Nagyon nincs rá ingerem . . .

.

.

.

De ha valakinek szomorú ez a szilveszter van akinek lehet boldog is.

Szerelemre talál. 

Együtt töltheti azokkal akiket szerethet, barátok, családdal.

De ha már ez az év utolsó éjszakája. 

Bocsássunk meg mindent a világnak és egymásnak.

Hogy tiszta lappal indulhassunk a holnapi új évben.

Rendben?

Ezért is kívánok 

mindenkinek színfoltokban 

boldog új évet.

http://www.youtube.com/watch?v=lMUhjDeEPfA