Szájzár

Ajkaimon lakat... 

Nem nyílnak...

Nem beszélnek...

Üvöltenék emberekkel...

De nem tudok...

Nevetnék másokkal...

de nem merek...

Igazat mondanék...

de hazugságaim elő bukkannak...

Sok dolog lenne mit elmondanék másoknak... Még sem teszem... 

A megszokott kételyek előtörtnek...

Várok... Hátha megfelelőbb alkalmam lesz rá... de sosincs...

Majd mikor beáll egy hatalmas csend... akkor gondolkozom mit mondjak... Hisz ha már beszélgetünk ne legyen csend...

De mikor feldobnék egy véletlen témát... elgondolkozom... mi van ha most ő más valakire figyel... S félek hogy zavarnék embereket... 

.

.

.

Lassan elmegy ez önsajnáltatásban nemde? 

Elnézést kérek e miatt mindenkitől...

De sötétebb gondolataim mérgezik elmém... S nem akarok elmerülni sötét tengerükbe... 

Nem szeretnék megválni a fénytől....

Fáj beszélnem.... Fáj színtiszta igazat mondanom...

Hazugságok folynak ajkaim közül... mint egy tó... mely egyre s egyre nagyobb lesz minden szavam után....

Szánalmas vagyok tudom... De ez...

Ez a blog...

Az én szánalmas világom...

Azzal a gondolattal született...

Hogy miért is ne?

Hogy itt talán könnyíthetek lelkemen...

A sok fájó, düh, szomorú gondolat...

Túl sok most már agyamnak..

.

.

.

Kérem ne utáljon engem senki...