Félreértett...

Sokan ismerjük azt az érzést mikor kinevetnek...

És te pontosan tudod mire gondolnak...

De nem úgy van ahogy gondolják...

Sok helyen láthatunk, vagy tapasztalhatunk ilyet....

Ilyenkor döbbenünk is rá igazán... 

Kik is értenek meg igazán...

Lehet az egy "barát" de olyan vicceket csinál belőled ami neked nem tetszik.

Rászólsz de folytatja.

Eleged lesz...

De nem szabad azonnal cselekedni....

Kitudja... talán vissza fizeted neki...

Ki kell deríteni neked... tényleg harag e az amit érzel...

Kitudja... lehet 3 nap múlva már nem fogsz rá úgy haragudni... vagy el is felejtetted a haragod....

.

.

.

Iskolákban is... Egy félre értett helyzet akár megpecsételheti az összes éved ott...

Oda kell figyelned a szavaidra... s annak használatára...

Ha mérges vagy... Alkoss magadban olyan dolgokat... melyek kifejezik ezt....

Ha hiszed...

Ha nem...

Ezzel elraktározod magadban a dühödet...

S majd egyszer...

Zúdítsd a megfelelő személyre az összes dühöd mint egy földrengés...

S utána válj olyanná...

Amilyenné akarsz...

Utána már csak a saját véleményed fog számítani...

Hogy hogyan is kellene élned...

Hogy szerinted mit kéne gondolnod...

A kinézetedet is magad választod...

Válj olyanná aki lenni szeretnél...

.

.

.

A család is sokszor másra gondol tetteid nyomán...

S kinevetnek és nevetség tárgyává tesznek...

A megoldás nem az hogy felállsz és elbújsz szobád kis kalitkájába... 

A megoldás hogy a képükbe vigyorogsz...

S hazug szavakat nevetve kacagsz fel velük....

.

.

.

De az ember mindig csak utólag gondolkodik...

Hogy egy helyzetben mi mást is tehetne...

S csak később jutnak eszébe logikusabb, s ésszerűbb cselekvések, gondolatok, mondatok.

De akkor már teljesen minden...

Ami megtörtént... az már elmúlt pillanat...

S te csak fecséreled az időd a múltra gondolva...

Ahelyett hogy a jelenedben élnél...Cselekednél...

Ehelyett sötét sarkodban gubbasztasz és merengesz...

.

.

.

Sokan nem hisznek nekem... Mert nem akarják megértetni magukkal mi is az igazság...

Bezárják elméjük kapuját... S kizárják azt mi valójában történik oda kint...

Majd legközelebb is véres álmokat festek nektek

Adios

http://www.youtube.com/watch?v=6SNe0q44o40

Könnyek...

S ha a családi kötelék még inkább szerte foszlik...

Mi lehet egy anyának a legnagyobb bűne?

Az ha megsiratja saját gyermekét...

Ha addig hordja le a sárga földig míg az könnyeket nem ereszt...

Hogy mikor hosszú ideje először nem találkoztak nem ölelkeznek... hanem haraggal hangjában szólítja meg...

Egy normál családban... ilyenkor rögtön megbeszélik és békülnek....

De mint mondtam csak normál családnál...

Itt nem...

Itt baj ha beszélek hogy mi fáj mi bajom...

Az is baj ha csak némán hallgatok...

Haraggal a szívünkben fordulunk el egymástól...

S most itt ülök... magányomban... haragommal...

és Könnyeimmel...

Potyognak egymás után két kezemre...

Szívemet mardossa valami...

Szívem szerint leugranék egy tetőről...

De barátaim miatt nem teszem...

Sose értették meg... Miért is ülök a legtöbbször itten

.

.

.

Csak azért hogy a barátaimmal beszélhessek...

S hogy édes anyám szavait idézzem:

"Vegyél egy mély levegőt nyeld le amit mondani akarsz és mosolyogj!"

Magyarán...

Hozzam vissza ismét maszkjaimat melyektől végre sikerült megszabadulnom...

Melyeket levettem.... 

S talán hiba volt ezt tennem....

Nagyobb a fájdalom amit most érzek...

S könnyeim is előbuggyantak melyek lassan 4 éve nem láttak napvilágot...

.

.

.

*lassan vesz egy mély levegőt*

Kár hogy egy barátom se lakik a közelemben.... 

.

.

.

Lassan tényleg nem tudom majd hogy miben higgyek... vagy hogy kibe.... Elmosódtak szemeim előtt a biztos határok melyek eddig utamon tartottak...

A biztos fatörzs híd melyen eddig haladtam a hatalmas vízesés fölött.... Hirtelen kisebb lett és elvékonyodott...

Meginogtam...

.

.

.

Minden vágyam egy szó, egy ölelés.... Melyek kedvesek és gyengédek

.

.

.

De... a könny már nem segít... 

Vissza kell venni az álarcom mi szerint haza már csak akkor jöhetek ha már összeestem... Addig kerüljem el messze.... 

Ismét felveszem maszkom... Mely ismét hamis érzelmeket mutat... Átverve másokat... s magamat is...

Élek... Még

Testem gyengül...

Szívem ver...

Lelkem zavart...

Élek e?

Fáradékonyabb lettem... Fizikailag romlottam...

Szívem dobban... addig jó nem?

Hányingerem és szédülésem egyre rosszabb....

Nem barátaim terhelnek meg hanem maga az iskola...

.

.

.

.

Ma... Tanulószobán... Görnyedtem volna házim fölött... De elmém képtelen volt koncentrálni...

Kreálta a lelki világomba a kopárságot...

Betűk helyet inkább rajzokat kezdtem formálni hű rotlingommal... 

Az egyszerű fehér lapra egyre több vonalat húztam és mutattam meg a külvilágnak milyen kopár síkságot alkotott elmém...

Hátam kezdett fájni... Lecsuktam szemeim... Elengedtem alkotó eszközöm mely zörögve esett a padomra. 

Fülemben bömbölt a zene.

Hátra dőltem hogy jót tegyek hátamnak. A fejem a falba ütközött... A legutolsó padban ülök... a terem végében... pont a falhoz simulva... 

Végtagjaimat ellazítottam... Karjaim lelógtak mellém...

Fejemben kavarogtak a gondolataim...

Újabb rajz ötletek

Emlék képek...

Fejemben szavak jelentek meg melyeket szép mondatokká próbáltam összetenni...

Fogalmaztam magamban hogy mit fogok ide írni...

Szívem sokkalta nagyobb dobbanással jelzi hogy vérnyomásom még inkább lejjebb esik...

Talán folytatnom kellene a szürke világ megvalósítását a lapon...

Mélyet lélegeztem majd halkan sóhajtottam...

A nyugalom amit akkor hátra dőlve éreztem... 

Ráterjedt lelkemre...

Arra számítottam hogy mikor kinyitom szemeimet a kisvárosi kisházban lévő szobám plafona fog fogadni... És ha előre dőlök akkor meg laptopom fogadna az asztalon kijelzőén meg barátnőm képe ahogy épp a webcamerába hajol mert elmélyülten olvas valamit...

De nem...

Nem az fogadott...

Kinyitottam szemem...

És a tanterem zöld táblája fogadott...

A sárgás falaival...

A hangos tanárral...

És a már nyugtalankodó 9.-esekkel akik már szabadulni akartak a szabadba hogy pihenhessenek...

Szívemben csalódottság...

Szívem ismét nagyott dobbant...

Ez fájt... Most fájt... 

Túl nagyott akart a szívem... hogy nagyobb véradagot pumpáljon testembe....

Megszólal az életmentő csengő...

vége a tanulásnak....

És most vége ennek is...

http://www.youtube.com/watch?v=Bi6pyEjZ36A&list=FL3xdrhc5l9T97rFNHquX6Iw&index=22&feature=plpp_video

Véleményeim...

A bűn...

Mely az emberiséget kezdetek óta kísér...

Azóta hogy Ádám és Éva beleharapott a tiltott gyümölcsbe...

Azóta megpecsételték az emberek sorsait...

Hogy mindig... Legalább egyszer akaratlanul... de az emberek bűnbe esnek....

Mindenkinek vannak olyan titkai... melyekkel bűnbe estek... És emiatt... Nem árulják el senkinek...

Valaki túl nagyot hazudott...

Valaki megcsalt valakit...

Valaki hátba támadt valakit

Sok fajtája van ... és sok lehetőség van arra hogy valaki bűnbe essen... Nemde?

.

.

.

*sight*

"A hold tolvaj...nem a saját fényét szórja, a naptól csent sugarakat veri vissza"

*még nagyobb sóhaj* 

Sok kis gondolat megszállta fejem...

Hogy példát mondjak milyen lehet össze esni kómásan, semmit se érezve.... Talán bevágnám a fejem úgy hogy véreznék és elvéreznék... kíváncsi vagyok ...

.

.

.

De mára.... csak ennyi... Ennyi amit tudtam írni... A halálomon vagyok... lelkileg vagy túl stabil vagyok vagy nem.... *sight*

További szép estét...

Szájzár

Ajkaimon lakat... 

Nem nyílnak...

Nem beszélnek...

Üvöltenék emberekkel...

De nem tudok...

Nevetnék másokkal...

de nem merek...

Igazat mondanék...

de hazugságaim elő bukkannak...

Sok dolog lenne mit elmondanék másoknak... Még sem teszem... 

A megszokott kételyek előtörtnek...

Várok... Hátha megfelelőbb alkalmam lesz rá... de sosincs...

Majd mikor beáll egy hatalmas csend... akkor gondolkozom mit mondjak... Hisz ha már beszélgetünk ne legyen csend...

De mikor feldobnék egy véletlen témát... elgondolkozom... mi van ha most ő más valakire figyel... S félek hogy zavarnék embereket... 

.

.

.

Lassan elmegy ez önsajnáltatásban nemde? 

Elnézést kérek e miatt mindenkitől...

De sötétebb gondolataim mérgezik elmém... S nem akarok elmerülni sötét tengerükbe... 

Nem szeretnék megválni a fénytől....

Fáj beszélnem.... Fáj színtiszta igazat mondanom...

Hazugságok folynak ajkaim közül... mint egy tó... mely egyre s egyre nagyobb lesz minden szavam után....

Szánalmas vagyok tudom... De ez...

Ez a blog...

Az én szánalmas világom...

Azzal a gondolattal született...

Hogy miért is ne?

Hogy itt talán könnyíthetek lelkemen...

A sok fájó, düh, szomorú gondolat...

Túl sok most már agyamnak..

.

.

.

Kérem ne utáljon engem senki...

Lassan közeledik...

Lassan belépünk a decemberi hónapba...

Mindenki tudja mi van akkor nemde?

Karácsony...

Család... Szeretett... Meghitt pillanatok... a szeretteinkkel töltjük az időt, együtt nevetve, énekelve, beszélgetve, egy nagy finom vacsora mellett....

*sight*

Legalább is másoknál ez van...

Nekem 6 éve a magány jutott karácsony estéjére... Hogy egyedül üljek a kivilágított karácsony fa előtt amit egyedül díszítettem... 

A családom a szélrózsa összes irányába elszelelt... De én hittem eddig abban a a reményben hogy egy karácsonyt majd ismét együtt tölthetek a családommal mint akkor...

.

.

.

*Big sight* 

Látszik hogy közeleg... Túlságosan is... Legalább is rajtam...

Érzékenyebb és .... barátságosabb lettem? Előtörtek azok az érzelmi ingadozások amik nálam sose nincsenek jelen...

De... Az embernek vannak barátai akik nem bírják nézni barátjuk szenvedését... Kaptam 3 meghívást is hogy töltsem velük... De én az elsőnek mondtam igent...

És.. Én most nagyon boldog vagyok... 

. 

.

.

Bár egy régi álmom még most is kísért... 

Félek hogy egyszer tényleg beteljesedik és azt nem tudnám elviselni...

Igaz lassan 1 vagy másfél éve álmodtam... Mégis... 

Igaz nem régiben most volt vita a barátaim között.... De... lassan rendeződni látszik? Én ennek örülnék a legjobban... bár nem tudom mi megy a fejükben... így biztosat se tudok...

Are you fucking kidding me?

Türelmem van... Meglehet velem beszélni a dolgokat... 

De én most félre teszem egy picit a szép magyari beszédemet....

És pontokban felsorolom mi a véleményem a mai... délutánról?

1. Lehet szerelmesnek lenni... De gondoljunk bele kinek mondjuk el ezt és hogyan! Mert lehet hogy belecsöppenünk akkor egy szerelmi 3szögbe! Vagy tudom én is mibe!

2. Vélemény lehet... De dolgokat úgy irkáljunk hogy másnak ne okozzunk ezzel gondokat... Beszéljük meg az érintettekkel előbb hogy ne legyen baj....

3. Véleményt lehet írni... De azt építőlieg  fejtsük ki és segítően nem ugy hogy csak a hibákat soroljuk és sértjük a másikat mert abból már kurvára elegem van hogy vannak olyan idegesítő emberek akik csak kritizálják az embereket nem hogy segítenének!!!! 

4. Bajokat ellehet mondani nekem... Ezzel nincs is baj... De azért... Nehéz úgy segíteni ha egyszerre 3-an is megtalálnak hirtelen és a bajaikat mesélik.... Nem... ezzel most nem azt mondom hogy nem lehet hozzám fordulni.... csak... Áhh~ Lehet fordulni hozzám csak ne egyszerre ._.

5. Nekem is vannak bajaim emberek azért XD  (<- Jézusom első ilyen ezen a blogon) Azért ezt is figyelembe venni plz~

6.A depressziónak is van egy szinte... Lehet azt is befolyásolni akarattal és sok minden mással.... Tudom mert nekem is volt ilyenem hogy kb. 10 hónapon át depressziós köcsög voltam egy széken... De utána gondolkodtam és a barátaim érdekében elhatároztam hogy pozitívan fogok gondolkodni... és ha nagyon hiszünk benne akkor úgy is lesz....

Khm...ˇˇ 

Lenyugodtam... És nem süllyedek le szintileg és írásilag... 

Hisz ez a hely nem ezekre lett létre hozva... ˇˇ

Elnézést kérek a durva beszédért...

És mostmár tényleg a lényeg....

FÁJ! Igenis fáj látnom ahogy a barátaim egyre inkább csúsznak szét érzelmek miatt.... Nem akarom hogy ez legyen... Nem akarom hogy egy régi álmom beteljesüljön... Mely szerint mindenki elfordul a másiktól , félreértett vagy felesleges  érzelmekre támaszkodva veszekedni kezdenek... S a csapat széjjel esik mint egy üveg... Törékeny az egyensúly.... Nem bírnám ki ha ... ha tényleg beteljesülne... 

Furcsa nem?

Azokat veszítjük el a leghamarabb akiket nagyon szeretünk...

Vagy egy ismerősöm szemlélete...

Minden ember életében azért vannak más emberek hogy azok tanítsanak nekünk valamit... Ha elválnak útjaink akkor teljesítette feladatát és tovább áll... Ha még mellettünk van az illető akkor még nem tanultuk meg azt a fontos valamit...

*sight*

Lehet ennél búbánatosabb ez az est? 

http://www.youtube.com/watch?v=qaMcImrNnOQ&feature=plcp

A titkos fájdalmak, az eltitkolt érzelmek....

A titkos fájdalmak, az eltitkolt érzelmek....

Melyeket mindenki magában őrizz... "Remélem legalább ma rám néz vagy láthatom" "Hogy lőném fejbe őt!" "Bárcsak azt érezné amit én" .... "Bárcsak minden olyan lenne mint a kezdeteknél..."

Az eltitkolt érzelmek sokasága meg számlálhatatlan...

A fájdalmak ... amik ezek vonzzák őket... Nem is tudják hogy ha nehéz is kimondani az amit kiakarunk... de könnyebb lesz... 

Vannak igaz olyan dolgok melyek napvilágra sose kerülhetnek....

Gátlások... Fájdalmak...Félelmek... 

Mindenkinek van... még nekem is...

Mások... Nagyon csodálkoznak hogy hogyan tudok így bele törődni, elfogadni dolgokat majd továbblépni rajtuk...

A válasz annyiban rejlik... Hogy belefáradtam a múltban... akkor sok gondom volt... túl sok mint kellett volna... Így meg kellett tanulnom dolgokat... Hogy az már a múlt... Túlerőben vannak tőlem... egyedül harcolnom már lehetetlen volt... De ahogy mindennek annak is vége szakadt... De a nyomai megmaradtak lelkemen... Semmi több.... Csak élek és sodródok...

Mást nem teszek... Elfogadom a dolgokat és bólintok hozzájuk.... Megvan még mindig a magam baja... inkább azzal törődök....

De ha már a kérdéseknél tartunk.... Én azt nem értem miért ijednek meg az emberek az első kis akadálynál? Miért nem ösztönzi őket a vereségük hogy ügyesebbek, jobbak, ravaszabbak legyenek legközelebb? Hisz ez lenne a normális....

Vagy csak nálam alap fogalom ez?

*sight*

Vagy talán csak túl nagy figyelmet fordítok jelentéktelen dolgokra?

I don't know.... 

Fáj...

És megint azok éreznek fájdalmat akiknek nem kellene.

Még csak most nyílt meg ez a blog... De máris sok olyan gondolatom született amit beakarok ide tenni hogy itt megmaradjanak...

Kezdjük hát...

"Őrület visz magával. Elmémben megannyi gondolat tekerödzik... Mint egy karneválban lévő körhinta... Elszédülök bennük és végül a végén csak egybe mosódnak dolgok... Zuhanok az őrületeimbe... Az emberek ezt nem értik míg ők is mellém nem zuhannak.... Nem értik mért viselkedem így... Okom azt tudom még ha nem is értem... De más se érti akkor mért agyaljak ezen?"

"Alattam sötétségem. Felettem barátaim... Végtagjaimon damillok.... Ők tartanak fent engem... De ki szorítja torkom? Ki akar oda taszítani ahonnan nincs kiút? Eltévednék... Nincs itt kalauz ki kisérjen... Elvesznék egy világban melyről senki sem tud semmit... Elfáradtam...szakadnak a damillok... Eldobnának? Vagy csak elegük van... S hallom a kegyelmes szakadó hangot és egyik karom lelóg... S a következő és következő... S mire kinyitom a szemem Saját őrült képem látom tükrömben..."

És van melyeket egyik barátommal folytattunk: 

"Szárnyát szeget angyal vagyok kit számüztek azzal a ténnyel hogy elsötétült lelkem... Mire gondolnak? Mi alapján mondták ezt? Most itt fekszek a pokol éles szikláin... Tépik ki szárnyaim... A fájdalmaimmal eltűnő tisztaságom... Lezuhantam... Elvesztem akkor most mi legyen? Eltünhetek vagy akkár megis kereshetem a kiutat... De az túl macerás... De megérdemelnék ... Elindulok a kijárat felé... Sok akadály akar gátolni.... Szemek néznek... Én mosolyal arcomon és kitépet szível tértem vissza ...

szívemböl vér fojik patakokban ömlik bele a sötétségbe mi lelkemet árasztja el lélekben ott vagyok talán még lent a sziklák ölén? vagy már fent hol mindenki vár és tudják fel kell állnom vagy maradjak itt hol vár a bús magány? fájdalmam méjebb mint egy sír mit magamnak ástam egykor szárnyaim rodhadó látványa megfélemlít mit tegyek merre mennyek ?...."

"Felakasztott embereket látnak szemeim... Arcuk helyet egy papír fecni mely hamis mosolyokat ábrázolnak. Lelkem retteg, fél...  Futni akarok nem akarok a sok álarcos egyike lenni.... De a damillok elkaptak... Húznak a marionett bábúk... Elmosolyodom... Elfelejtettem mi a valóság és az álom közti különbség... Egybe mosódnak a dolgok.... Mindenki nyakán egy kötél ahogy enyémen is... És egy hamis mosoly lesz kapcsunk....

mosólyá válhat csak egy érzelem a testen csak úgy mutatkozik meg boldog e ha mint damilon rángatott figura mozog tovább a táblán irányítják . egymagad vagy a lelkeddel harcolsz tudatd halványulva szétszakad a fecni lassan bekebelezi sötétbe burkolódzik a fény mi tt egy pontba mutatta mit is kell tennem mosollyal az arcomon alszom el és a damilok mint láncszemek húznak fel  a táblára kezdődik a játék ...

A játszma lehet véres, mókás akár fényes akár más... Szabályokkal nem lehet bekeretezni... A határ az mi mi szabunk neki hisz ez a játszma itt van elöttünk senki sem írta meg elöttünk mi legyen benne így hát szabad a pálya... Kardok csillanhatnak, elveszhetünk, ölhetünk, mosolyoghatunk, ölelhetünk, Téphetünk ... Szabad a tett, szabad a szó... Vagy csak mi hisszük annak és a damillokon lógó élő marionett bábúk volnánk tán....

régen még megváltottuk a világot mi köröttünk forgott lassan körbe körbe futni próbálsz de megvan kötve a kezed messze a kiát de tart még egy szál kijutnál a sötétböl mi bekebelez nehezen de felnézel még a sötöt égre meglátod fent a fényt azt az egy csillagot mi mutatta az utat kék fénye beragyogja lelked felgyulík a vágy tüze letéped álalrcod rohansz a sziklák karcolják testedet repülnél de tart még a lánc eltéped e vajon valaha vagy csak önmagad marcangolod...

Az óra kongott egyet s szemed felnyitva jegyzed meg " ez csak egy álom" de sajátmagadban sem vagy biztos hogy melyik is a valóság és mely az álom közti különbség.

mélyen benned még ott van egy arc halvány ugyan de állmodtad e vagy ö maga a valóság kapaszodsz a valóság egy apró fonalába mi még ébren tart lassan lecsukódna már a szemed itt a vége mindennek mit eddig hittél magadban h ez igaz csak egy hazugság volt . próbálták veled megetetni ezt a maszlagot de minek? ....

Plusz.... A szívem fájdalmasabb mint eddig...Én konkrétan a suli kezdése óta nem beszélgetek senkivel Arthur-on kívűl.... Ez volt most meglepő hogy Yuna rámírt.... És tegnap este meg Rómáék (Ita,Romano, Róma, és Nuro) is csak szivatásból írtak rám.... Én már megint a hibáimba estem... Így már most felkészülök.... Nekem ez már megszokott hogy elfeledkeznek rólam... Hisz látható... én állandóan online vagyok mindenhol ahol csak tudok amikor csak tudok de így se keresnek rám... Lassan már nincs olyan részem mi ne fájjon emiatt....Hmm~ Ha tudnám hogy miért.... kevesebb vagy lehet több gondom lenne... Belefáradtam már hogy ezek miatt aggódjak... Talán emiatt vagyok mostanság ilyen.... Túl nyugodt? Vagy lehet egyszerűen rám untak... Rájöttek hogy mégse olyan vagyok mint amilyennek az elején megismertek... az életvidám mosolygós hiperaktív ....

Hát... nem tudom... Reménytelen harcnak érzem az egészet ami itt folyik....

Úgy érzem maga mint egy szárnyán megsérült madár, melyet társai téptek meg és tépkedték ki tollait... S már csak egy kismadár próbálja az égen tartani... Lassan már arcképemben sem hiszek... Tükörbe nézek és ott nem ugyan az arc fogad aki itt van... hanem a múltbéli...

Kérlek isten ne tedd már ezt velem és a barátaimmal! Vagy lehet épp azért teszed ezt mert sokan már nem is azok? Felkészülök a legrosszabbra mely az ismét elkövetkező magány lehet tán... 

Üdv

Ü-Üdv....

N..Nos én még nagyon kezdő vagyok az ilyenek terén... de... igyekezni fogok...

Ezt én ilyen... lelkizős oldalnak szánom... Semmilyen nagy szám... Csak létezik és írom ezt.

Olyanok fognak ide kerülni mint pl a gondolataim... saját vagy máshonnan hallott idézetek...

Mert hát... Egy ember sem lehet állandóan boldog...

És...Valakinek el kell mondania azokat a történeteket!

Amikor a csatákat megvívják, megnyerik és elveszítik, amikor kalózok megtalálják az elásott kincset. Amikor a sárkányok megeszik reggelire az ellenségeiket, és isznak hozzá egy csésze finom Lopszang Szupcsong teát.

Mindig kell ott lennie valakinek, aki elmondja ezeknek az egymásba bonyolódó történeteknek a rá eső részét! 

Ez mágikus dolog... De a mágia a hallgatóban van, és minden egyes fül mást fog hallani, és mindenkire másként fog hatni, de soha nem lehet előre tudni, hogy hogyan...

Megeshet hogy talán túl sokat fecsegek? Hisz saját blogom... Akkor mért ne? Kiírhatom mi szívem és számat nehezteli hogy ki nem mondhatja....

Ide főként sötétebb gondolászásaim kerülnek majd fel... Hogy ne az elmémet rontsák meg mégjobban ahogyan eddig tették... Megosztom azzal aki ha véletlenül is de rátalál... És megfertőzöm őket... Vagy időben elmennek innét és nem kerülnek bajba....

Próbálok majd szépen fogalmazva értelmes dolgokról írni hogy ne legyen felesleges ez a hely... De nem vállalok sose garanciát... Bármi megtörténhet...

*Halkan felnevet* Még életemben nem csináltam ilyet mert maszkok mögé bújva abban reménykedtem hogy elbírom ezt de mégse... Érdekes nemde? Ha jobban megnézem amit eddig írtam... Vagy hogy mit tervezek ezzel a bloggal... Nyafogó és panaszkodó blog lesz? Hmmm~ I don't know.... Lehet hogy csak ez az egy bejegyzésem lesz és innentől fogva elfeledkezem majd erről a helyről... Bár kitudja...

Bár lehet hogy valakire hatással leszek...

Hisz....

Mindenféle hatás lehetséges, az egészen hétköznapitól a nagyon mélyig. Megeshet hogy a történeteim, amit elmesélek, beköltözik valakinek a lelkébe, a vérévé válik, része lesz a személyiségének és az élete céljának. Ez a mese mozgatja majd, ez hajtja előre, és kitudja, mi mindent fog tenni miatta....

És kitudja... lehet a végére nem is tudod majd soha többé eldönteni melyik az álom és melyik a valóság....

Mára ennyi voltam...

Talán újra sötét álmokat festek majd nektek egyszer...

By:  Jómagam...